Most értesültem róla, hogy elhunyt Soós Zoltán.

Kamaszkoromban egyik kedvenc költőm volt. Aztán rajongása a fegyverekért és a fegyveres testületekért már nem tetszett, és nem is kísértem figyelemmel a pályáját.

Emlékezzünk rá egy versével.

(Nagyon kevés versét találtam a neten)

MAGÁNY

Testvéreim, ma sírtam!: –
Mert láttam a magányt.
Mint prézli a fasírtban,
Egymás mellé darált

Kocsik, kocsik a téren;
Háznyi autó-csodák,
Halk alkonyati fényben
Vártak órákon át.

S ott állt, ott állt a drága,
A gép-tengerbe zárva;
– zokogj te gyatra lant! –

ott állt – lenézve mélyen,
szánalmasan, szegényen:
egy kis… magyar … Trabant.