Nem mese ez…
Képzeletünk is a valóság része? Minden bizonnyal. Lehetséges, hogy képzeletünk teremtményei is valóságosak, csak egy másik dimenzióban? Képes-e a tudomány megoldani, hogy képzeletünk teremtményei megjelenjenek a valóságban? Vajon nem fogunk-e csalódni álmaink nőjében (férfijában)? Mert hát a részletek, az álmokban mindig homályosak, de hétköznapokban nagyon is fontossá válnak.
És legyőzhetjük-e vetélytársunkat, aki valakinek az álmában létezik? Hisz sohasem lehetünk olyan tökéletesek, mint egy álomkép. Miért is ne álmodnánk tökéletes társat magunknak?
Mi történik, ha a hatalom megszerzi a szerkezetet, mellyel megjeleníthető az emberek képzelete? Tökéletes eszköz a gondolatrendőrség megteremtéséhez.
Doktor Herz a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.
Mintha a szerzők figyelmét elkerülte volna az a lehetőség, vagy talán tény, hogy képzeletünk szülöttei sem mind jóságos, szeretetreméltó teremtmények, bizony akadnak köztük kifejezetten gonoszak is.
És szükség esetén lesz-e valaki, aki vállalja, helyretolja a kizökkent időt, akár élete árán is? És ha vállalja, nem lesz-e felesleges áldozat?
És itt már tényleg elérkezünk az „egyszer volt” azaz a mesék világába, ahol is a képzeletbeli lumániaik küldenek egy kütyüt, ami a zene segítségével legyőzi a fegyvereket.
Jellemzően a fináléban elhangzó dal minden sora úgy kezdődik: Egyszer volt…
Omnia vincit…
Mi is? A szerelem? A szeretet? A tudomány? A zene?
