Michael Dobbs: Kártyavár

Ismét egy nyereménykönyv. A kiadó kategorizálása alapján thriller. Nem tudom. Szerintem nem. Legfeljebb a befejező néhány oldal okozhat némi borzongást.

A regény első kétharmadában csak az a közhely nyer megerősítést, hogy mocskos dolog a politika. Megkapunk mindent, amit e tárgyban már nagyon sok helyről ismerhetünk, idő előtti kiszivárogtatást, zsarolást, karaktergyilkosságot, hamis vádat, az utóbbi hitelességéhez szükség van némi okirat hamisításra is. Esetleg az okozhat némi meglepetést, hogy mindez Nagy-Britanniában, egy minta demokráciának számító országban történik. Így jutunk el a miniszterelnök lemondásáig. amit ő többek között az alábbi szavakkal indokol:

”Az ellenem felhozott vád az egyik legsúlyosabb, amivel közhivatal betöltőjét illethetik: hogy hivatalomat a családom gazdagítására használtam fel.”

(Egy nettó kommersz műről van szó, az igazságai közhely igazságok, amelyeket senki nem vitat.)

Természetesen a vád hamis, egy kis utánajárással leleplezhető lenne, ha háttérből irányító személyhez nem is jutnának el, de akkor mi lenne a regénnyel?

Innentől kezdve azt válik kérdéssé, meg tud-e állítani valaki egy teljesen gátlástalan, gyilkosságtól sem visszariadó, hataloméhes politikust. Egyetlen fiatal újságírónőnek tűnik csak fel, hogy ennyi minden nem történhetett véletlenül, és össze is rakja a mozaikokat, de minő véletlen ő pont az elkövetőbe szerelmes, a szerelem pedig vakká tesz, így csak a legfontosabbra nem jön rá, ki irányít a háttérből. Mellesleg a sajtót is a kezében tartja, hogy egy kis konteót is kapjunk, így az újságírónő legfeljebb a kollégájának mondhatja el, minek jutott a nyomára.

Vajon kinyílik végül a szeme, és megállítja a politikust? Ez talán már valóban thriller.

De a végét nem árulom el.