1979-ben sok minden összejött.
Ekkor vittek el majdnem katonának, egybekötve a történelmi jelentőségű hajvágással. Ekkor került hozzánk a kislányunk, akinek az örökbefogadásáról már írtam, és ami párhuzamosan zajlott az építkezéssel, és hát ekkor kezdődött az építkezés is, bár ebben az évben csak az előkészületek folytak. Így is összejött úgy, hogy Picinek egyedül kellett elhozni a kislányt a csecsemőotthonból, mert ekkor éppen meszet oltottunk.
Igazából ekkor még minden gördülékenyen működött, a tanácstól megkaptuk a telket tartóshasználatra. Akkor még létezett ilyen is, időközben ez megszűnt, most a lakástulajdonosok osztatlan közös tulajdona. Földmunkákat végeztettünk, domboldalra építkeztünk, muszáj volt terepet rendezni. Megvettük a téglát, beszereztük a tetőfát, leoltottunk két billencs ifányi meszet. Minden előkészületet megtettünk, hogy tavasszal megkezdhessük az igazi munkát.
Volt egy formálisnak tűnő feltétel, ahhoz hogy építési engedélyt, építési kölcsönt kapjunk, be kellett lépni egy lakásépítő szövetkezetbe. Normális esetben ez tényleg csak egy formaság lett volna, de az ott működő szövetkezet vezetősége egyszerűen elzárkózott előle, racionális indokuk nem nagyon volt, egyszerűen csak megtehették. Kezdődött egy kb. három hónapos huzavona sokféle lehetőség végigjátszásával, végül egy új közgyűlésen előbb felvették az új tagokat, majd az új tagok új vezetőséget választottak, akiknek némi minimális adminisztrációs feladatokon kívül semmi dolguk nem volt, az épületek nagyrészt házilagos kivitelezésben, kalákában készültek.
Az építési engedélyt harmadik nekifutásra kaptuk csak meg. Hát igen az ügyvéd úr drágának találta az eredeti tervező árajánlatát, hozott valakit, aki sokkal olcsóbban elkészítette a terveket. Meg is lett az eredménye.
Májusban azért elkezdtük az alapozást, szerencsére az még időben kiderült, hogy a tervben szereplő 5,20-as födémpanel nem létezik, így az épület teljes hossza 80 centivel több, mint, ami a terven szerepel. Ugye nem kell már emiatt lebontani.
Csak az egyik társunk volt bennszülött zalai. Az első nagy betonozásnál oda is csődítette a teljes rokonságát, azzal, hogy amennyivel többen voltak azt a végelszámolásnál fejenként 300 forintos napszámmal. Természetesen ezt nem fogadtuk így el, de ezután teljesen rugalmatlanná váltunk. Mindig mindenkinek annyi segédmunkást kellett vinni, amennyiben előzetesen megállapodtunk. Ez nekem sokszor jelentett gondot. A munkatársaimtól rengeteg segítséget kaptam, olyanoktól is, akiknek soha nem tudtam viszonozni a segítséget, de ők sem értek rá mindig, amikor éppen szükség lett volna rá. Néha pénteken derült csak ki, hogy hétvégén munka van. Volt néhány olyan ismerősöm, akik vállaltak alkalmi munkákat, de ez egyrészt sokba került, másrészt ők sem értek rá mindig. Valahogy azért mindig sikerült megoldani.
Ma, amikor egy építkező a bőség zavarával küzd, nehéz elképzelni, hogy akkor még cementet sem lehetett mindig kapni, akkor kellett megvenni, amikor éppen volt. A cementből nekünk éppen sikerült megfelelő tartalékokat felhalmozni, de betongerenda illetve födémpanel (egymás alternatívái voltak) hiánya miatt minden szintnél 2-3 hét kényszerszünetet kellett tartani.
November végére így is tető alá került az épület. A kémények tetőfeletti részét ónos esőben építettük, mint legkisebb súlyút engem küldtek fel a kőművesek mellé az állványra, nem volt sok munkám, de szabályosan féltem ott a csúszós állványon, és hiába voltam rendesen beöltözve, estig majdnem megfagytam.
A tetőfedő is hófúvásban fejezte be a palázást, de erről egyedül ő tehetett, amikor az egyik oldalt befejezte, elkérte az érte járó pénzt és utána párnapig nem józanodott ki, közben jött a hófúvás.
Ezzel egyelőre befejeződtek a közös munkák. Kisorsoltuk egy más közt a lakásokat, a belső munkákat már mindenki saját magának intézte.
Egy szombat délután még kiástam a válaszfalak alapjait, ekkor egy újabb havazással végleg beköszöntött a tél, tavaszig én is befejeztem.
