Epilógus.
Ez a Ködös képek utolsó része. Több mint nyolc hónapja kezdtem el írni, sokan talán már nem is emlékeznek az elejére. Természetesen nem állt meg az élet azzal, hogy beköltöztünk a félig kész új lakásba, de az utána következőkről már nehéz lenne érdekesen írni, (nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy az eddigiek érdekesek voltak) persze nem lehetetlen, de az én képességeimet meghaladná.
Eddig is írtam, és ezután is írni fogok erről az időszakról, önmagukban talán ezek is érdekes történetek, de legfeljebb színesítik a képet.
1991-ben megszűnt az egerszegi MOM. Talán ez is megér majd egy postot, csak az emlékeimre hagyatkozva, dokumentumaim nincsenek. Szerencsére még időben találtam új munkát, amit akkor ideiglenesnek gondoltam, most pedig már abban reménykedem, kitart addig, amíg nyugdíjba megyek. Egy ideig próbálkoztam, volt néhány egészen konkrét ajánlat is, de mindenhol nagyjából ugyanazt a munkát kellett volna végezni, nagyjából ugyanannyi pénzért. Nem láttam értelmét, hogy egy körön belül mozogjak, kikerülni a körből pedig nem sikerült. Mindig csodáltam, hogy lehet egy munkahelyen negyven évet lehúzni, de ha nem szűnik meg a MOM, valószínűleg még mindig ott vagyok.
Pici Hozzám képest egy vándormadár volt. Igazából nem sokat dolgozott kertészmérnökként. Már a baki állami gazdaságban is csak a gyakornoki idejét töltötte a kertészetben. Időközben elvégezte a számviteli főiskolát is, ezen a területen dolgozott. Még a gyes letelte előtt visszahívták Bakra, aztán hamarosan el is küldték. Egy rövid tanácsi kitérő után a vízműnél kapott munkát. Amikor két évvel nyugdíj előtt elküldték, vette ismét hasznát a kertész diplomájának, egy akkor nyíló kertészeti szaküzletben lett eladó, ami épp kitartott a nyugdíjáig.
Azért az nem igazság ám, hogy nekem még mindig dolgozni kell.
Vica már öt éve férjhez ment, egy közeli faluban vettek egy kis házat. Unokánk még nincs.
Ennyi.
