ha ráz a vasbak, büszkén rázza vissza,
és élvez még a traktor is talán,
Három bárzong
Két trottli kéz, s bár mannikűrre futja,
elmúlt a múlt, hol tíz sovány agár,
ma már az ujj csak lusta pónikuttya,
és csak tapirgál holdas éjszakán,
míg szebb jövőbe száguld pinkmariska,
agyő, agyő, kis traktoristalány,
ha ráz a vasbak, büszkén rázza vissza,
és élvez még a traktor is talán,
mert bár zsebében másfél munkaegység,
a KISZ szive az mindig mást akar,
hisz ifjú még és benne a sebesség
a száguldással sétál karbakar.
*
A Montmartre-on abszinttal, calvadossal
tölthettem volna még hány éjszakát,
de eljöttem a négyes villamossal,
hogy bámuljam a hajnali Blahát,
s leéljek itt, rossz presszó rossz zenésze,
ahol az ősz, e tonnaszám avar,
e könnyű árva trágya tengerésze
megannyiszor pöhölyként felkavar,
megforgat és levág a sárga földre,
ma erre rángat, holnap arra lök,
elhullott lombok rácsát járja föl-le,
mint kottarácsot részeg dallamok.
*
Rutinglitang, egy zenemasiniszta,
protkóig gályafüstben nyekteti,
a köhögését kátrány veri vissza,
s két keshedt hangfal kontrázgat neki.
Szép pinkmariskánk, szállj el hattyúszárnyan,
öntöttvashattyúnk, űri hamutar’,
mint falka csikk az öblös éjszakában,
ugat szorít és piszkosul kapar,
és így tovább a szívelszorulásig,
taknyába fúl itt minden dalszöveg,
egymásra csúsznak máslik és a fáslik,
s ez így lesz már, míg meg nem halsz, öreg.
(Parti Nagy Lajos)
