Atlasz írása adta az ötletet.

Atlasz írása adta az ötletet.

Alulnézetből, vállaltan szubjektívan és saját emlékezetemre hagyatkozva, amiben már én is egyre kevésbé bízom, próbálom felidézni a szakszervezeti osztódást. Akkoriban a szakszervezetek is osztódással szaporodtak.

Történt, hogy a szakszervezeti bizalmim az aktuális vállalati ünnepségen, talán a 88-as november 7-én, de ugye az emlékezetem, nem kapott semmilyen kitüntetést vagy jutalmat. Ez merőben szokatlan dolog volt, egyben önkéntes tűzoltóként és társadalmi kereskedelmi ellenőrként, elterjedtebb szóhasználatban népi ellenőrként is működött, így valamilyen minőségben mindig a jutalmazottak között szerepelt. Ezért annyira megsértődött, hogy még a szakszervezetből is kilépett.

Volt a cégnél néhány ember, aki mindig megmondta, mit kell csinálni, de ők maguk sohasem csinálták (más … a csalánt), valaki közülük rávette , hogy szervezze meg agyáron belül Liga szakszervezetet. Egy álhír nyomán elterjedt, hogy a Ligában max. 200 Ft lesz a tagdíj, ezért majdnem az összes főnök átlépett. Nem egy szerencsés indulás volt.

88-ban történt az is, hogy a nagyvállalat átalakult több önálló részvénytársasággá a tulajdonosi jogokat egy vagyonkezelő holding gyakorolta. Akkor ez még csak egy pénzügyi manővernek látszott, de később nagy jelentőségűvé vált. Így a zalai gyár is önálló Rt. lett. Talán a felügyelő bizottságba (nem vagyok benne biztos) kellett választani munkavállalói képviselőt is. Az akkori (Vasas) szakszervezeti titkár erős kampányba kezdett, azt bizonygatva, mennyire előnyös, ha ő, mint szakszervezeti titkár lesz a dolgozói képviselő. Megválasztása után aztán csendben lemondott a szakszervezeti tisztségéről, talán még ki is lépett.

Kezdetben a két szakszervezet olcsó áruk boltjaként működött. Ha az egyiknél olcsó krumplit lehetett rendelni, akkor a másik alma vásárt szervezett, akciós cukorra akciós liszt volt a válasz. Ez idővel kifulladt és valamelyikük bele is futott egy nagyon rossz minőségű mosóporba.

Aztán megkezdődtek a cégnél a leépítések, és felértékelődött a szakszervezetek szerepe. Igazából csak a Vasas volt az, amelyik érdemi munkát végzett. Megakadályozni persze nem tudta az elbocsátásokat, de kikényszerítette, hogy minden a szabályok pontos betartásával történjen, sokszor éles konfliktus helyzeteket is vállalva.

Egyszer az egyik helyi lap újságírója jött a céghez. Kapott valahonnan egy akkor éppen hamis fülest, hogy ismét elbocsátások lesznek a cégnél, és arra lett volna kíváncsi, hogy miután nálunk két szakszervezet is működik, milyen lépéseket tesznek vagy tehetnek a szakszervezetek, mennyire segítik vagy gátolják egymást. A ligás vezető egyszerűen bújócskát játszott vele, a vasas titkár fogadta, de ő is elküldte, hogy jobb, ha most nem kavarnak. Végül a megjelent újságcikknek majdnem számomra lettek kellemetlen következményei, de ez már egy másik történet.

91-ben a Kollektív Szerződés módosítása során arra hivatkozva, hogy 92. január 1-től már úgyis kötelező lesz, hosszú tárgyalások után a Vasas szakszervezet vezetője megegyezett az elnök-igazgatóval a végkielégítés bevezetéséről. Végül közvetlenül a nyári leállás előtt írták alá a szerződést. Senki nem gondolta akkor még, hogy ennek különösebb jelentősége lesz. Amikor visszatértünk a szabadságolásról már új igazgató volt, aki a cég felszámolását kapta a központtól.