Mindig felfeslik valahol
az agyi gondolat koptatója,

Diletták

(nem varietas, de laktat)
Már így mostanában
korábban lesz késő,
bizony, a nyár hajszálába
lopván beszökik a vén ősz.
Ilyenkor nagyon
lelkiállapotba kerül a kósza test,
van, hogy az elbizonytalanodásje
lensége jön rá egyenest.
Az égbolt olyan,
mint egy galambszürke öltönynadrág,
nem a sliccénél nézve,
hanem hátrább.
Hasonlóképpen az élet is
igen nehéz esésű,
folyton folyvást lehúzza
a pénztárca és a fésű.
Mindig felfeslik valahol
az agyi gondolat koptatója,
pedig hajszálra egyforma léptek
lógnak ki alóla.
Menő púpok a felhők,
egyre a világ kitérdesedik,
és a vasalással nem lehet
megoldani a kérdéseket.
Mint hogyha egy
közületi étkeztetés lenne a lét,
amelyben nem a rizseshúst változtatják,
hanem a nevét,
ami nem tápértékileg jó,
sokkal inkább pszichésen,
az étlapra fektett hangsúly is
nagyot nyom az evésen.
De csitt, amikor a lélek
már teljesen ellaposodna,
egy-egy haladás képében
zömmel kisüt a napos oldal.
Sajnos, mire a sok jogosult
az úttesten keresztül odafut,
a bőség kosarából kissé csak
a futkozás melege jut.
Megered az eső lába,
hallatszik is a sok patty, patty,
kinéz a szem, mire föl
visszanéz a konyhaablak.
Némely tekintetben
egyre több a tompa máma,
erős hullámokban gőzölög az őszi pára.
Jobb is talán viszont,
hogy a csüggeteg forszírozás helyett
az emberi zsiger
fölplankol egy vastag levest,
hiszen ameddig eléggé
sűrűen kanalazhat,
kétségtelen a szájíz.
Nem varietas, de laktat.

(Parti Nagy Lajos)