A hullám

Elöljáróban egy netről vett idézet:

„1967 őszén, a kaliforniai Palo Altóban található Cubberley Gimnázium történelemtanára, Ron Jones egy kísérletbe fogott osztályával. A nemzeti szocializmusról tartott előadása során az egyik diákja olyan kérdéseket vetett fel, melyekre nem tudott válaszolni: „Hogy volt képes a német nép ignorálni a zsidó emberek lemészárlását? Hogy voltak képesek a városlakók, vasutasok, tanárok, doktorok azt állítani, hogy semmit se tudnak a koncentrációs táborokról és a tömeges mészárlásokról? Hogy tudták azt mondani azok az emberek, akiknek a zsidó szomszédjai, sőt barátai voltak, hogy nem voltak ott, amikor ezek a dolgok történetek?” Mikor eme kérdések elhangzottak, a tanárban megszületett a kísérlet ötlete. Létrehozott egy szigorú szabályokra épülő rezsimet az osztályban, amely korlátozta a tanulók szabadságát, és egységbe tömörítette őket. A mozgalomnak „A harmadik hullám” nevet adta. A tanár meglepetésére a diákok örömmel vállalták a feladattal járó elkötelezettséget. A kísérlet, amely eredetileg csak egy napig tartott volna, hamarosan az egész iskolában teret hódított. A kívülállókat kiközösítették, a tagok elkezdtek kémkedi egymás után, s azokat a diákokat, akik megtagadták a részvételt, megverték. Az ötödik napon Ron Jones kénytelen volt leállítani a mozgalmat.”

http://www.goethe.de/ins/hu/bud/pro/Welle/Hullam.pdf

Ebből a történetből regényt Todd Stasser, és az ő regényét ültette át színpadra és magyar környezetbe Tasnádi István. Ezt a darabot adta elő a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

A darabban egy iskola hét keretében a diktatúra mellett a demokrácia és az anarchia modellezésének, összehasonlításának kellene megtörténnie.

De.

Azt még a demokrácia paródiájának sem lehet nevezni, hogy ha valakinek a javaslatára megszavazzák, hogy a Real Madrid jobb, mint a Barcelona, akkor harminc másodpercig az ő kezébe hatalom, és hatalmát mások szívatására használja. És ha valakinek nem fogadják el a javaslatát, mindjárt azon háborog, micsoda dolog, hogy mindenkinek ugyanannyit ér a szavazata. „Ezért tart itt ez az ország!”

Kedves Tasnádi István! Ön tényleg ezt gondolja a demokráciáról?

Az anarchia csoportot vezető tanárt, láthatóan eleve ellenségesen fogadják a diákok, aminek az oka igazából nem derül ki. Nincs megírva, vagy elfelejtették eljátszani? És hát Jászi Oszkár idézetekkel valóban szinte lehetetlen az érdeklődést felkelteni.

Valójában csak az autokrácia csoport működik. Kezdetben itt is csak a tanár személyisége az, ami együttműködésre készteti a tanulókat. Kedvelik, figyelnek rá, tud a gyerekekre hatni.

Van egy fontos jelenet, még a kezdetekkor, a tanár úr megmutatja a diákoknak, bárki válhat egy kisebbség tagjává, és lehet a többiek célpontja, aztán ez úgy elsikkad. Átmegy egy játékba, amellyel azt bizonyítja, vannak olyan feladatok, amelyek csak úgy oldhatók meg, ha valaki kívülről irányítja a többieket.

Igazából ez mindenkinek mindennapos tapasztalata, és egyáltalán nem következne belőle az, ami a darabban következik, hogy szükség van egy vezérre, aki a közösség minden lépését irányítja.

Teljesen természetes az igény, tartozni egy közösséghez. Abban sincs semmi kivetnivaló, hogy a közösséghez tartozást öltözködésükkel is kifejezik, vagy valamilyen szimbolikus jelentőségű tárggyal, esetünkben egy kékszalaggal.

Kérdés, hol a határ? Mikor válik egyszínes egyéniségekből álló, nyitott közösség, egy szürke a kívülállókban ellenséget látó, a saját tagjait is gyanakodva figyelő, feljelentgető masszává?

Számomra akkor következett ez be, amikor a vezérré előlépett tanár különösebb indok nélkül elküldi az egyik diákot, a többi diák is kirekeszti őt.

Azt is megmutatja a darab, egy autokratikus rendszer ellen szinte reménytelen demokratikus módszerekkel harcolni.

Ijesztő és félelmetes. Senki nem akadt, aki azt mondta volna, nekem ebből elég, és otthagyta volna társaságot. Senki nem mondta, ez nem tetszik, játszunk valami mást. Önként és dalolva, egymást túllicitálva adták föl önmagukat, egy igazán meg sem nevezett cél érdekében. Pezse, felforgatjuk a világot, mert nem mehet így tovább. De hogyan tovább? Arról nem igazán esett szó.

Valóban ennyire könnyen manipulálhatóak vagyunk?